Chat
Online
Chat now
0 látogató
 
 
 
 

Boldogság Tréning a Lelki Méregtelenítés

 

LELKI MÉREGTELENÍTÉS

Keresztneve ellenére Viktória szinte semmiben sem érezte sikeresnek magát. Már évek óta egyedül nevelte két gyerekét és a munkájában sem lelt sok örömet. Negyven évesen kudarcnak látta a saját életét.

„Már az első beszélgetésünk közben feltünt, mennyi benne a kétely. Amikor a képzeletbeli jövőjéről faggattam, sokkal többet beszélt a félelmeiről, mint a vágyairól.” – meséli Borszéki Ferenc, a Yantra Centrum trénere, hogyan kezdődött ez a Lelki Méregtelenítő kúra.

Hozzám egészséges emberek jönnek, akik elakadtak valamilyen élethelyzetben és nem tudnak továbblépni önmaguk erejéből. Abban segítek nekik, hogy képesek legyenek felismerni, hogy az évek óta megszokott gondolkodásmódunkon is lehet változtatni. Hiszen az elveink  határozzák meg a cselekedeteinket, a rendszeres cselekedeteink a szokásainkat, a szokásaink által mi magunk leszünk jó és rossz sorsunk kovácsai.

Viktória például nem merte optimista szemüvegen át nézni a világot. Mindig a legrosszabbra készült. „Így legalább kellemes meglepetés ér, ha valami jó dolog történik velem” – mesélte erős meggyőződéssel a hangjában.

Arra kértem, hogy két héten keresztül jegyezze le egy noteszba, mi mindentől fél napközben? Kiderült, hogy neki is vannak „slágerei”, olyan szorongásai, amik gyakran felbukkannak, de soha nem következtek be idáig. Baja esik a gyerekeinek, kirúgják a munkahelyéről, nem lesz képes kifizetni a csekkeket stb. Rengeteg időt volt képes rágódni ezeken a dolgokon.

Megkértem, képzelje el, milyen lenne számára a világ, ha nem ezeket a katasztrófa forgatókönyveket gyártaná egész nap? Viktória lépésről lépésre saját maga jutott el a felismerésig, hogy csak rajta múlik, hogy optimistán akarja-e nézni a világot? Mikor már nem kellett a sötét árnyakkal feleslegesen viaskodnia, hatalmas energiák szabadultak fel benne. Beiratkozott egy tanfolyamra, mert évek óta arról ábrándozott, hogy egyszer majd egy művészeti galériában fog dolgozni.

Kísérletileg bizonyított tény, hogy félelmeink, szorongásainknak több, mint háromnegyede alaptalan. Hihetetlen mértékben felemésztik a lelki energiáinkat. Bárki, aki ezeknek egy részét képes pozitív gondolkodással átfordítani, megteremti a lehetőséget, hogy jó irányba terelje a sorsát.

AKCIÓ! egyéni tréning, 4 alkalom:
24 000.- Ft (megtakarítás: 8000.-Ft)
+ ajándék ezüst talizmán ékszer


Kérjen időpontot most: +36-30 574 -5997
info@yantracentrum.hu

Videók

 
 
Alaszkai vadáfonya
 
6383
 
 
 
Sunset - Omega 3!
 
5106
 
 
Sorsút-elemzés
 
3865
 
 
 
Gyógyító füvek
 
3075
 

Ajánló

 
AKCIÓK!

 

Kedvelt írásaink

 
Kapcsolat
13222 megtekintés
 
ÉFT - Gyógyító kopogtatás
11137 megtekintés
 

Szavazás

 

Yantra képekben

 
 
kép 112
 
1494
 
 
 
kép 75
 
1427
 
 
kép 81
 
1434
 
 
 
kép 122
 
1269
 

Yantra Hírlevél

 
Iratkozz fel Yantra Centrum hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet az Yantra világának legfontosabb híreiről, szolgáltatásainkról, kezelésekről

Yantra Centrum a facebookon