Chat
Online
Chat now
0 látogató
 
 
 
 
 

Friss cikkeink

 
 
 

Extra hatékony módszer a félelem, a harag, a méreg, a depresszió és levertség leküzdésére!

Csend van a Yantra centrum egyik kezelőjében. Andrea az ágyon fekszik, becsukott szemmel, felette pedig a gyógyító, szintén Andrea, aki lassan lélegzik, a testhőmérséklete pedig egyre forróbb. Energiát ad – nem látni, de a szobában érezni, ez nem kérdés.

- A prána az életerőt jelent, a nadi csatornát, tehát életenergia csatorna lehet a magyar fordítása. Minden energia, ami körülvesz minket.  Ez az a fajta energia ,amivel tudunk segíteni a testi-lelki-szellemi egyensúlyunk helyreállításában – meséli Andrea, a Yantra Centrum szakértője a kezelés után. A teste még mindig forró, már egy méterről is érezni, hogy bár vége a gyógyításnak, még dolgoznak benne a lehívott energiák. A pránával való gyógyítás technikáját egy német származású tanító, Christian Weber, tizenhat évi tibeti képzés után hozta el a nyugati világba.

- Én közvetítő vagyok, megkaptam azt a lehetőséget, hogy rajtam keresztül jöjjön az energia és segítsen akár abban, hogyha valaki beteg és gyógyulni szeretne, vagy akár fájdalomcsillapításban. De segít a félelem, harag, méreg, depresszió, aggodalom és kétségek közt lévő levertség legyőzésében is – meséli Andrea, a Yantra Centrum szakértője, mire képes a prána nadi.

Yantra Centrum: Mi történik a kezelés alatt? Mire számítson, aki még nem találkozott a prána nadival?

- A páciens csak felfekszik az ágyra, és érezni fogja az energiákat. Végig kezelem a testét, ezzel kiegyensúlyozom az energiát. Ezért van az, hogy először négy egymást követő napon teljes testes kezelést csinálunk. Aztán utána jöhet az a terület, ami problémás. Az első kezelés után inkább az fordul elő, hogy a beteg nem érzi túl jól magát vagy a betegségei felerősödnek valamennyire, de ez azért van, mert elindul a méregtelenítés a szervezetben és időbe telik a tisztulás. Aztán sokan arról számolnak be, hogy egyszerűen „csak” többletenergiát éreznek.

Yantra Centrum: Andrea, ha jól tudom, egészen konkrét betegségeket is lehet kezelni prána nadival…

- Igen, például kezeltem többször cisztát.  De prána nadi segítségével akár csontokat helyre lehet tenni, akár egy gerincferdülést kiegyenesíteni..

Yantra Centrum: Mennyi ideig tart egy kezelés?

- Másfél órán keresztül, de gyerekeknél és idősebbeknél nagyjából háromnegyed óra.

 

Jelentkezz be Andreához itt!

 

Kapcsolódó galéria
 
kildiko
szerkesztő
 
 
 
Most olvassák a cikket
 
nincsenek hozzászólások
Eddig 0 hozzászólás érkezett. Legyél Te az első!
 
töltés...
Felhasználónév E-mail cím

Hozzószólások frissítése folyamatban...
 
Hozzászólások betöltése...

Videók

 
 
Alaszkai vadáfonya
 
6960
 
 
 
Sunset - Omega 3!
 
5492
 
 
Sorsút-elemzés
 
4222
 
 
 
Gyógyító füvek
 
3711
 

Ajánló

 
AKCIÓK!

 

Kedvelt írásaink

 

Ajánló

 
AKCIÓK!

 

Szavazás

 

Yantra képekben

 
 
kép 129
 
1486
 
 
 
kép 93
 
1651
 
 
kép 42
 
1521
 
 
 
kép 128
 
1606
 

Yantra Hírlevél

 
Iratkozz fel Yantra Centrum hírlevelünkre!
Hírlevelünkkel értesülhet az Yantra világának legfontosabb híreiről, szolgáltatásainkról, kezelésekről

Yantra Centrum a facebookon